Földesi Máté fotográfus

Blog

Zenés-táncos mulatság Trombitás Timóttal Pozsonyban

Első blogposztom egy éjszakai esemény fotózásával kapcsolatos. A magyar éjszakában már bejáratott brand (World Is Mine) megbízásából utaztunk Pozsonyba videós kollégákkal, az ex-VisionStudio-s Elek Petivel és Klement Bencével, két bolond borsodival, akik nem mellesleg Magyarország egyik legjobb kreatív párosa, ami a mozgóképet illeti.

Akinek ezek a nevek még nem csengenének ismerősen, azoknak bátran ajánlom az alábbi klippek megtekintését. Ahogy a többit, ezeket is ők rendezték, forgatták és vágták:)

A fellépő

Szóval visszatérve az eseményre. Még nem volt alkalmam Szlovákiában éjszakai eseményt fotózni, így nagy várakozásokkal indultam neki az estének. Viszont akihez már volt párszor szerencsém az Timmy Trumpet-et, akit már 6 alkalommal örökítettem meg. Ennyi alkalomból adódik, hogy tőle túl sok újdonságot nem vártam, nem is kaptam, viszont szokásosan dinamikus showt produkált:)

FMI_5798.jpg
FMI_6001.jpg

A kihívás

Ami nagyon érdekes volt az első - évekkel ezelőtti - alkalom és a mostani között, hogy időközben berobbant a köztudatba, hihetetlen népszerű lett és ennek megfelelően zéró kompromisszummal kellett a magyar médiacsapatnak Trombitás Timót crew-ja mellett dolgoznia.

Ez annyit jelentett, hogy a színpadon az alábbi szabályok voltak érvényesek:

  • a magyar csapatból 1 időben 1 ember lehet fent a színpadon,

  • a színpad leghátsó 80 centijén mozoghatunk,

  • annak is csak a bal oldalán,

  • azt is csak arról az oldalról közelíthetjük meg, ahol nincs lépcső.

Ez szó szerint a cca. 30 négyzetméteres színpad bal hátsó 1 négyzetméterét se jelentette. Merülhet fel a kérdés, hogy miért akar mindig mindenki a színpadon lenni? A tény az, hogy nem akar:) A média mindig arra figyel, hogy a legjobb momentek meglegyenek. Ezért rotálunk folyamatosan. Nálam ez általában köröket jelent. Színpadról fotó, fotós árokból színpadról fotó, emberekről fotó a fotós árokból, a tömeg széléről fotó, tömeg háta mögül fotó, tömegben emberekről fotó és ebben a sorrendben vissza.

Mindemellett fontos, hogy legyenek olyan fotók, ahol a DJ-t akció közben a tömeg előtt látjuk - a tömegben az arcokat látjuk - és fontos, hogy legyenek fotók kis közelségből, hogy a DJ ‘energiája’, dinamikussága a fotón / videón is átjöhessen. Ez csak pár képkockát jelent a teljes galériában, ugyanakkor nagyon fontosak.

A közönség

FMI_4672.jpg

Több meglepő hatás ért az este folyamán, az egyikről az előbb írtam:) A másik az a stílus és laza elegancia, amivel az itt bulizó fiatalok - nagy része - rendelkezett. Úgy saját magukra - smink, kiegészítők, haj, szakáll - mint a ruházatukra kifejezetten igényesek voltak. 11-12 év éjszakai fotózás után azt hiszem kijelenthetem, hogy ebben pici lemaradásban vagyunk itthon. A másik meglepő dolog számomra, az az emberek nyitottsága volt, ami a médiajelenlétet illeti. Érdeklődőek és együttműködőek voltak. Nem vették rossz néven, amit itthon már minden magyar fiatal evidensnek vesz, hogy nem készült róluk klasszikus beállított partifotó. Sajnos itthon ez utóbbi már szinte elvárás kis hazánkban, viszont a rövidtávú elérésen felül a megrendelő részére - véleményem szerint - egyáltalán nem hasznos, mert semmilyen utókommunikációban nem tud ilyen jellegű fotókkal hirdetni, mert nincs bennük dinamika, energia, érzelem, akció, történés.

FMI_5642.jpg

A szponzorok

A rendezvényszervezők egyik jelentős bevételét a különböző szponzorok adják. Így a megrendelő részéről elvárás, hogy a korábbiakban részletezett feltételek szerint a fotókon / videóban a támogatók is minőségi helyet kapjanak. Petivel és Bencével általában ilyenkor 60-70%-ban közösen mozgunk, ötletelünk. Merem remélni, hogy hol ők, hol én is húzom őket az ilyen anyagok kreálásakor. Nagyrészt bulizó embereket kérünk meg az együttműködésre, de előfordul, hogy a terméket csak önmagában, a rendezvénytől függetlenül fotózzuk meg. Mindig a lehetőségektől és az ötletek mennyiségétől függ.

FMI_4203.jpg
FMI_6518.jpg

Utómunka

Az éjszakai események legfontosabb fotója - marketing szempontból - a legelső kép, amit esemény után kommunikál a szervező. Itt megköszöni a tömegnek, hogy ennyien eljöttek és, hogy mekkora energiával tomboltak:) Az elérés az időzítés miatt ilyenkor kiugróan magas ezért fontos olyan fotó kiválasztása, ami ezt támogatja meg. Jellemzően ez olyan kép, amin a tömeg mérete, feltett kezek és egyéb technikai adalékok (CO2, konfetti) jól látszanak. Ebből adódóan sokszor a tömeggel szemben, a főfellépő szereplésével a legsokszínűbb technika használata mellett készül el a fotó, nagylátószöggel.

A többi fotóhoz képest nem csak a fotó kiválasztása érdekes folyamat, hanem annak utómunkája. Gyakorlatilag nem vagyok szégyellős, ami egy ilyen kép esztétikai és tartalmi módosítását illeti. Egy fontos szabály van: ne váljon grafikává a fotó és minél hitelesebbnek tűnjenek a kiegészített részletek. Ezért egy ilyen utómunka összesen nagyságrendileg 3 órát igényel számomra.

Nem szoktam félig kész fotót megosztani vagy, hogy miként néz ki egy nem nyers, de már szín és kontrasztkezelt kép kontra a végleges, de most gondoltam mutatok egy ilyet:)

FMI_6369.jpg

Hogy mi alapján döntöm el, hogy mit szeretnék egy képpel kezdeni? A hiányérzet a lényeg. Mivel Timihez nem férhettem olyan közel, ahogy a halszemen - szerintem - jól mutatott volna, és vágni sem akartam a képből, így több tér látszódott be a DJ pult mögötti és a stage melletti részből. Túl sok érdekes részlet itt nem volt, sőt, így ezt a területet akartam feltölteni tartalommal. Mivel sárga-piros konfettivel volt megtöltve az ágyú, így nem volt kérdés, hogy ezekre a területekre is konfetti-hatást szeretnék kelteni.

Utólag végiggondolva még tetszik is, hogy a DJ pult és a lépcsők is belátszódnak, mert szokatlan egy ilyen képen. Az egy másik kérdés, hogy jobban szeretem emberi arcokkal megtölteni ezeket a képeket, mint felesleges részletekkel.

Mindent összevetve pedig egy nagyon jóra sikerült kis este volt ez, élvezetes volt minden perce. Remélem nektek is érdekes volt kicsit benézni a kamera mögé ;)

A galéria további fotóit a World Is Mine facebook oldalán, IDE KATTINTVA éritek el.